A gyerekek aztán nem köntörfalaznak, amikor beszédre nyitják a szájukat. Kendőzetlen őszinteséggel mondják a véleményüket és a gondolataikat. A felnőttek világában ez már nem megszokott, így aztán a gyerekek egy-egy őszinte megszólalása felérhet egy jól irányzat gyomrossal a felnőttek számára. Gyerekek környezetében azért idővel megedződik az ember, és szépen lassan annyira hozzá szokik a őszinteségükhöz, hogy már nevetni is tud a megszólalásaikon.
1. A kislányom egy tömött áruházban egyszer csak hangosan felkiáltott:
– Nézd anyu, ott a rendőr bácsinak olyan bilincse van, mint neked és apunak a titkos fiókotokban.
Erre a rendőr odakapta a fejét, és egy pillanatnyi lefagyás után elkezdett kuncogni, majd pedig sorra mindenki körülöttünk.
Éreztem, ahogy tetőtől talpig elvörösödök, majd pedig gyorsan elhúztam a csíkot a kislányommal.
2. Kislányom: Kaphatok egy kiscicát a szülinapomra?
Én: Nem lehet, kicsikém. Már mondtam, hogy allergiás vagyok a macskaszőrre. Nem tudnék egy fedél alatt élni vele.
Kislányom: Nem baj, majd akkor alszol kint a kertben.
3. Az édesapám egyszer bevitt magával egy családi napra a munkahelyére, amikor még 5 éves voltam. A főnök odajött köszönni nekünk, mire én így szóltam hozzá:
– Szia. Az apukám mindig azt hajtogatja otthon az anyunak, hogy gyökér vagy.
A főnöke feje elvörösödött, és utána én lettem a apám kollégáinak a kedvence.
4. Kislányom: Miért kapnak ki mindig a rossz fiúk a filmekben?
Én: Mert így próbálják meg betartatni velük a szabályokat és törvényeket.
Kislányom: Úgy, ahogyan anya is veled?
5. Kislányom: Adsz nekem is a csokidból?
Feleségem: Dehát neked is van, és ezt én anyák napjára kaptam.
Kislányom: Na, és? Miattam vagy anya.
6. Egy családi összejövetelen a 4 éves kisfiam így szólt vacsora közben az asztalnál:
– Laci bácsi, tegnap hallottam, hogy az apu azt mondta az anyunak, hogy te még 3-ig sem tudsz elszámolni. De ne aggódj, majd én megtanítalak.
7. Én: Kelj fel hétalvó!
Kisfiam: Nem!
Én: Miért kell minden reggel harcolnom veled?
Kisfiam: Mert sosem tanulsz belőle.
8. A játszótéren volt egy apuka, aki segített a kisfiának labirintust rajzolni a homokba. A kisfia megköszönte, mire az apa:
– Szívesen. Tudod, én is szeretem ám a labirintusokat. Látod, hogy mennyire hasonlítunk egymásra?
Erre a kisfiú:
– Nem-nem, én anyára hasonlítok.
9. Én: Fúúú, azt hiszem, hogy ma túl sokat kajáltam.
A 4 éves kislányom: Hát igen, de nem csak ma.
10. Az 5 éves kisfiam: Apu, elárulhatok neked egy titkot?
Én: Persze, kishaver.
Ekkor közelebb hajolt hozzám, megfogta az arcomat, és suttogva így szólt:
– Most voltam vécézni, én nem mostam kezet. De ne mondd el anyunak!
11. A 4 éves kisfiam megszólított egy idegen nénit a piacon:
– Az öregek meghalnak, és te nem festesz túl jól.
Ezután sűrű bocsánatkérések közepette igyekeztem minél gyorsabban elhúzni onnan a csíkot a kisfiammal.
12. A kisfiam megkérdezte tőlem, hogy meddig kell még szót fogadnom nekem, mire én viccesen rávágtam, hogy élete végéig. Ekkor rám nézett, és azt mondta:
– Hát inkább a te életed végéig.
13. Egy kicsit összekaptunk a férjemmel, amikor hirtelen beszaladt a szobába a kisfiunk és felkiáltott:
– Jupííí, jövőre két karácsony!
14. Én: Olyan vagy mint én, amikor annyi idős voltam, mint te most.
Kisfiam: Hát ez elég szomorú.
15. Elkezdtem komolyabb témákról beszélgetni a kislányommal:
– Eljön majd a nap, amikor érzéseket kezdesz el táplálni egy fiú iránt.
Ekkor komoly arccal rám nézett:
– Hát apu, az a helyzet, hogy én már most is táplálok érzéseket a fiúk iránt.
– Tényleg???
– Igen. Idegesítenek és ki nem állhatom őket.
16. Lehet, hogy Danika és tanító néni nem egész ugyanarra gondoltak. De még az is könnyen meglehet, hogy mi sem arra gondoltunk, amire Danika valójában gondolt.
