Egy lány megmentett egy sebesült hattyút – de amit azután tett, arra ő maga sem számított Kinga gyerekkora óta imádta a fényképezést. A legelső emlékei is a régi fürdőszobához kötődtek, amit édesapja sötétkamrának rendezett be kijevi lakásuk panelházában. A piros fény alatt, ahogy a papíron lassan előbújtak az árnyékok, fák, emberek, vagy épp a
Erős Antónia lenyűgöző környezetben tölti pihenését: Thaiföldön, ahol a természet csodái között kapcsolódik ki. Az RTL Híradó műsorvezetője elbűvölődött a hely szépségétől, különösen a türkizkék víztől és a fehér homoktól, bár a medúzák miatt csak a látványt élvezhette. Beszámolt arról is, hogy a helyi ízek közül kipróbálta a thai palacsintát, amely mangóval volt tökéletesítve, és
A novemberi hideg dermesztően szorította össze a levegőt az ügyvédi iroda belső helyiségében. Viktor Fekete özvegye, Márta Fekete gyászruhát viselt ugyan, de annak szabása inkább egy estélyi ruhára emlékeztetett. A nő elegánsan pihentette kezét az „örök családi barát”, Domonkos Áron térdén, miközben a közjegyző komor hangon olvasta fel a végrendeletet. A terem másik végében a
Az Alzheimer-kór említésekor sokunknak az emlékek fokozatos elhalványulása, a személyiség lassú elvesztése jut eszébe. Ez a betegség kíméletlenül fosztja meg az embereket attól, ami emberré teszi őket: az emlékek, a szellemi képességek, és végül az önálló élet képessége. Azonban a korai felismerés jelentős javulást hozhat a beteg és családja életminőségében. De hogyan ismerhetjük fel időben
Megvártam, amíg mindenki elment. Aztán lassan besétáltam a hálószobába. Lajos a nyomomban jött, széles mosollyal az arcán – elégedett volt az estével, amit sikerült megrendezni. – Remek vacsora volt, drágám! A barátaim nagyon le voltak nyűgözve – mondta, miközben vetkőzni kezdett. – És tőlem? Rám is lenyűgözően hatottak? – kérdeztem halkan. Lajos nevetett. – Te?
Egy hónappal a nyugdíjazásom előtt rúgtak ki… csak mert egy szülő látott a motorostalálkozón. Úgy csapott le, mint derült égből a villám. 🌩️ Egyetlen hónap volt hátra! Negyvenkét év vezetés után. Negyvenkét év a sárga iskolabusz kormánya mögött – ami már rég nem csak jármű volt számomra, hanem egy második otthon. Soha egyetlen baleset, soha
Két év. Két végtelen, égető év telt el azóta, hogy Anna elhagyott minket. Két év, amely alatt én és a gyermekeim valódi poklot jártunk meg – nem átvitt értelemben, hanem húsbavágó, nap mint nap újraélt fájdalomban, hiányban és reménytelenségben. A napjaim abból álltak, hogy a semmiből próbáltam újjáépíteni a világunkat – kockáról kockára, mint egy
Tegnap este hazafelé tartottam. Későn. A fülesemben szólt a zene, valami régi szám, amitől mindig kicsit melankolikussá válok. Néztem magam elé, figyeltem a járdát, mikor észrevettem, hogy valami mozog rajta. Közelebb léptem. Egy ember. Fekszik. Vagy talán inkább mászik. Úgy húzta magát előre, mintha valami furcsa, elrontott versenyen venne részt. A lábaival taszította magát, a
A lányom egyre gyengült. Az orvosok tehetetlenek voltak. És egy este… egy kócos kis tolvajlány mászott be az ablakon. Kriszti óvatosan kormányozta be az autóját a gyerekklinika előtti szűk parkolóba, az utolsó megmaradt helyre. Mintha az egész város pont ide tódult volna: a környék minden zugában autók zsúfolódtak egymás nyakára. Ő viszont már napok, hetek
A titkárnő, Lilla hangja csilingelő és vidám volt, mint egy rigóé, még így kora délután is. Átvágta a temetőpark csendjét, mint egy napsugár. – Ó, Anna Erzsébet! – trillázta vidáman a telefonba, közben a fali órára pillantva az irodában. – Ne felejtse el, koncert van ma a Művelődési Házban! Időben odaér, ne aggódjon! Lilla nagyon