Férfiak

Ennyit kellene aludnod az életkorod szerint, egyébként ezek a betegségek fognak leverni!

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!

A pihenés fontossága mindenki számára köztudott. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, és problémamentesen véghez tudjuk vinni a ránk bízott feladatokat, elsősorban elegendő pihenésre van szükségünk. Az alvás ennél is fontosabb!

Igen ám, de pontosan hány órát kellene aludnunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk? Először is meg kell értenünk, nem létezik standard óraszám, ezt mindannyiunk szervezete a maga módján igényli. Mégis, a szakemberek azt állítják, nem szabad túlzásokba sem esnünk. Úgy a kevés, mint a túl sok alvás veszélybe sodorhatja az életünket.

Az életstílusunk mellett, az alvásigényünket az életkorunk és a fiziológiai szükségleteink is befolyásolják. Hogy életszakaszonként mennyit kellene ágyban töltenünk, a National Sleep Foundation határozta meg, miután összesítette az évek hosszú során végzett kísérleteket és orvosi megfigyeléseket.

újszülöttek (0–3 hónap között): naponta 14–17 óra alvás ajánlott, ez korábban 12–18 óra volt
csecsemők (4–11 hónap között): 12–15 óra alvás ajánlott, korábban ez 14–15 óra volt
kisgyermekek (1–2 év között): 11–14 óra ajánlott, a korábbi 12–14 órával szemben
óvodások (3–5 év között): 10–13 óra alvás a normális, a korábbi 11–13 órához képest
iskolások (6–13 év között): 9–11 óra alvás a normális, ez korábban 10–11 óra volt
tinédzserek (14–17 év között): 8–10 óra alvás ajánlott, a korábbi 8,5–9,5 órához képest.
A legújabb megfigyelések szerint, a felnőtt kategóriát a szakemberek fiatalokra és idősekre osztották, a következőképpen:

fiatalok (18–25 év között): 7–9 óra alvás ajánlott
felnőttek (26–64 év között): 7–9 óra alvás ajánlott
idősek (65 év fölött): számukra elegendő a 7–8 óra alvás naponta.
Amint látható, jelenleg a fiataloknál és felnőtteknél egybevág az előrejelzett alvásidő, de mégis lehetnek eltérések, melyeket a tudósok újabb kutatásokkal szándékoznak feltérképezni, főként az egyetemisták szemszögéből.

Ha eddig nem sikerült ennyit aludnod, akkor érdemes lesz olyan szokásokat kreálnod magadnak, melyek megengedik számodra a pihenést. Természetes altató az olvasás, keresztrejtvényezés és a levendula illó párologtatása lefekvéskor. Motivációként, az alábbiakban felsorolunk néhány nyomós okot arra, amiért érdemes ezt a dolgot nagyon komolyan venned:
via


Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!