Általában úgy gondolják, hogy a keleti muszlim háremek odaliszkjai uruk – legyen az bég, kán, sah vagy szultán – jogfosztott rabnői voltak.
Olyanok, akik állítólag mindenre készen álltak, bármikor és a legcsekélyebb kérdés nélkül. De hidd el, ez nem egészen így van.
Ugyanis a saría törvény egy elég hosszú listát állít fel azokból a tilalmakból és korlátozásokból, amelyekhez minden keleti háremtulajdonosnak igazodnia kellett, amikor belépett a háremhölgyeihez.
Először is, ágyassá csak olyan más vallású rabszolganő vagy hadifogoly válhatott, aki háborúban esett fogságba, vagy akit rabszolgapiacon vásároltak meg.
Rendszerint egy más hitű külföldi nőről volt szó. Muszlim nőt akarata ellenére egyetlen kán sem vihetett a háremébe. Legalábbis nyíltan biztosan nem.
„Ha nem engedheted meg magadnak a négy feleséget, akkor elégedj meg azokkal a rabszolganőkkel, akiket jobb kezed birtokol” – így szól a Szent Korán egyik verse.
Az ágyasnak nem volt hivatalos feleségi státusza, és nem tarthatott igényt ura vagyonára. Ugyanakkor az urának kötelessége volt ételről, fedélről és védelemről gondoskodnia számára.
Az iszlám tiltja, hogy a tulajdonos intim kapcsolatot létesítsen már várandós ágyasával. Továbbá nem engedi meg, hogy azonnal kapcsolatba lépjen egy olyan ágyassal, aki korábban más férfit ismert. Ebben az esetben a hölgynek legalább egy-két menstruációs cikluson túl kellett lennie.
Ha pedig egy megvásárolt vagy elfogott ágyasról kiderült, hogy már várandós, a gazdának vagy vissza kellett őt adnia az előző tulajdonosának, vagy gondoskodnia kellett róla és a gyermekről is. Arra, hogy egy ilyen nőt az utcára tegyen, a gazdának a saría törvényei szerint nem volt joga.
Az úrnak arra sem volt joga, hogy ágyasát prostitúcióra vagy más férfiakkal való kapcsolatra kényszerítse. Pénzért pedig végképp nem. Ok nélkül fájdalmat és szenvedést sem okozhatott neki. Tilos volt továbbá két ágyas közötti, Isten szemében utálatos kapcsolat is. Még akkor is, ha mindkét ágyas beleegyezett volna.
Érdekesség, hogy ha az úr kényszerítette rá az ágyasát ilyen illetlen dolgokra, akkor minden vétek és bűn őt terhelte.
Az úrnak kötelessége volt elismerni az ágyasától született gyermekeit. Sőt, ezek a gyermekek (ha elismerte őket) egy muszlim férfi számára egyenrangúak voltak a törvényes feleségeitől született gyermekeivel. Megkaptak minden, az apai vagyonhoz kapcsolódó jogot is.
A saría a vétkes ágyasok megbüntetését is szabályozta. Ez csupán testi épséget nem veszélyeztető korbácsütéseket jelenthetett, valamint legfeljebb egy-két napig tartó tömlöcbezárást.
Tilos volt továbbá az ágyasokat kellő ok nélkül megölni. Az ágyas kivégzésére a szultáni háremben csak különösen súlyos vétkek – például összeesküvésben való részvétel vagy az uralkodó elleni merényletkísérlet – esetén kerülhetett sor. És igen, akkor is, ha az urán kívül más férfival létesített kapcsolatot.
A Korán nyomatékosan javasolta, hogy annak az ágyasnak, aki gyermeket szült urának, adják meg a szabadságot. És ha az úrnak szándékában állt vagy lehetősége volt rá, tegye meg őt törvényes feleségévé. Így tett például egykor Szulejmán török szultán a maga Hürremével. Emlékszel?
Mindenesetre az a rabszolganő, aki gyermeket szült urának, magasabb státuszba került, ő lett az umm al-valad („a gyermek anyja”). Ha pedig fiúgyermek jött világra a hárem urától, akkor még előkelőbb pozícióba került: az ágyasból umm al-ibn („a fiú anyja”) lett. A fiúgyermeket pedig szigorúan tilos volt elvenni az anyjától.
CIKK FORRÁSA: https://www.harmonikum.co/
via
