Egy idős bácsi elmegy a szemorvoshoz.
A doktornő kedvesen leülteti pár méterre a vizsgálótáblával szemben.
– Na, kedves bácsi, kérem, olvassa fel a felső sort!
A bácsi hunyorog, előrehajol, majd elkeseredetten csóválja a fejét:
– Nem… nem tudom elolvasni.
– Semmi baj – mondja a doktornő, és ráad egy próbaszemüveget. – És most?
A bácsi újra próbálkozik, még jobban hunyorít, mintha ki akarná szorítani a betűket a táblából, de végül megrázza a fejét:
– Így sem megy…
Az orvos szemöldöke egyre feljebb kúszik. Erősebb lencsét ad. A bácsi rázza a fejét. Még erősebbet ad.
A bácsi megint rázza. Húsz perc után már a legerősebb lencsék sorakoznak a bácsi arcán, úgy néz ki, mintha távcsőből próbálná nézni a világot.
Az orvos végül elveszíti a türelmét:
– Uram! Maga csak ugrat engem! Nem létezik, hogy még ezzel sem tudja elolvasni azt a sort!
A bácsi zavartan pislog, majd megsimogatja a sapkáját, és megszólal:
– Dehogy ugratnám, drága doktornő… én tényleg nem tudok olvasni!
Egy idős bácsi elmegy a szemorvoshoz
