Szombat délelőtt szívszorító gyászszertartásra került sor Portugáliában: Diogo Jotát és testvérét, André Silvát szülővárosukban, Gondomarban helyezték végső nyugalomra, miután csütörtök hajnalban tragikus autóbalesetben életüket vesztették.
A zárt körű temetés ellenére számos ismert futballszemélyiség jelent meg, hogy lerója tiszteletét. A Liverpool csapata szinte teljes létszámban képviseltette magát – jelen volt többek között Arne Slot vezetőedző, valamint Virgil van Dijk is, aki egy Jota 20-as mezszámával ellátott koszorút helyezett el. Andy Robertson szintén részt vett a megható szertartáson.
Egy valakit azonban hiányoltak a gyászolók: Szoboszlai Dominikot.
Diogo Jota temetése
A magyar válogatott csapatkapitányának távolmaradása több szurkolót is találgatásra késztetett. Sokan felvetették, vajon mi lehet az oka, hogy Szoboszlai nem vett részt csapattársa és barátja búcsúztatásán. A hivatalos menedzsment nem adott konkrét tájékoztatást, de úgy tudni, személyes és családi ok állhat a háttérben.
A pletykák szerint Szoboszlai párja, Buzsik Borka a napokban hozhatja világra első közös gyermeküket, és a játékos érthető módon minden pillanatban a családja mellett szeretne lenni ebben az életre szóló, várakozással teli időszakban.
Bár fizikailag nem tudott jelen lenni a temetésen, Szoboszlai megrendítő búcsúüzenetben emlékezett meg Diogo Jotáról.
Az Instagramon ezeket a sorokat osztotta meg:
„Szavakkal nem lehet leírni, mennyire megszakad a szívünk… A mosolyodat, a játék iránti szereteted sosem felejtjük el. Nagyon hiányozni fogsz nekünk, de örökre velünk maradsz, a pályán és azon kívül is. Gondolatainkban és imáinkban a családoddal vagyunk. Nyugodj békében, testvér!”
A Liverpool hivatalos közleményben megerősítette, hogy a klub visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát – ezzel is tisztelegve az elhunyt játékos emléke előtt. Emellett a csapat gyász miatt elhalasztotta a nyári felkészülés kezdetét, és a klub vezetősége a szerződésben foglaltak szerint továbbra is támogatni fogja Jota özvegyét és három kisgyermekét.
Diogo Jota egy nappal tragikus halála előtt oszotta meg követőivel esküvői videóját, amit itt lehet visszanézni. Nem csak Szoboszlai Dominik nem vett részt Diogo Jota temetésén, de Cristiano Ronaldo is távol maradt, testvére itt mondta el, hogy miért.