A fürdőruha kérdés nálam minden nyáron felér egy kisebb egzisztenciális krízissel. Nem vagyok az a nádszálvékony típus – a genetikám és a jóízű családi vacsorák valahogy máshogy rendezték a dolgokat –, és bár a hétköznapokban nagyjából megkötöttem a békét a tükörrel, a strandon egészen más a helyzet. Ott, a tűző napon, ahol a lángosillat keveredik
Valószínűleg mindenkinek van egy olyan barátnője, akinek a diszkrécióról kábé annyi fogalma van, mint nekem a spórolásról. Vagyis semmi. Az én esetemben ezt a barátnőt Reninek hívják, az én „spórolási” technikám pedig nagyjából kimerül abban, hogy a drágábbik cipőt veszem meg, mert azon nagyobb az árengedmény, tehát tulajdonképpen pénzt keresek vele. Szóval, egy borongós kedd
Tudjátok, én tényleg imádom a feleségemet. Gyönyörű, okos, házias… de van egy aprócska hibája. A féltékenysége egyszerűen nem e világi. Olyan dimenziókban mozog, amit még az euklideszi geometria sem tudna magyarázni. A múlt hónapban például arra ébredtem, hogy hajnalok hajnalán izomból oldalba vág. Felriadok, kérdezem, mi a baj, betörtek? Erre ő könnyes szemmel, dühösen rám
Mindig is csodálattal néztem a nagyszüleimre. Hatvan év… belegondolni is durva, nem? Manapság az emberek többsége már egy kétéves előfizetéstől is pánikrohamot kap, ők meg több mint fél évszázada tolják együtt az ipart. A múltkor is náluk voltam, és csak figyeltem őket a nappaliban. A papa ott ült mellettem a kanapén, és minden második mondatában
Hát, megint itt tartunk. Tizenegyedik „nagy Ő” idén, és még csak június van. A srác, akivel két hete még a leendő kutyánk nevéről (Kifli) és a jövő nyári toszkánai nyaralásunkról vizionáltam, tegnap egy hanyag üzenetben közölte, hogy „szeretne egy kicsit magával foglalkozni és megtalálni a belső békéjét”. Fordítás: „Találtam valaki mást a Tinderen, aki nem
Babett és a valóság néha két teljesen különböző dimenzióban, vagy legalábbis merőben eltérő irányítószámon léteznek. Ő abban a hitben éli az életét, hogy egy eltévedt monacói trónörökös, akit valami kozmikus tévedés folytán dobtak le a budapesti flaszterra. Ezt az apró adminisztrációs hibát pedig azzal kompenzálja, hogy úgy viselkedik, mintha a világ az ő személyes VIP-várója
városban egy rendőri ellenőrzés során egy sofőr, vagy 160-al száguld keresztül a belvárosban, mikor lemeszeli a rendőr. – Maga normális ember? Jogosítvány, személyi igazolvány, forgalmi engedély, még az anyakönyvi kivonatát is kérem. A csóka kicsit flegmán válaszol a rendőrnek. – Ne kekeckedjen velem biztos úr, mert most nyírtam ki az anyósom, aki itt van a
A nap végére már szó szerint lüktetett a lábam. A neonfényes iroda oxigénhiányos levegője és a véget nem érő Excel-táblázatok után már csak egyetlen dologra vágytam: hogy végre lerúgjam magamról ezt a pokoli, szűk magassarkút, és valami jeges, életmentő italt kortyolgassak a kedvenc munkatársammal, Alexával. Amúgy is volt mit kitárgyalnunk, ugyanis Alexa az elmúlt egy
Épp a vasárnapi ebéd utáni romokat takarítottam el, nyakig habosan a mosogató fölött, amikor a konyhában hirtelen megváltozott a légnyomás. Megjelent mellettem a tizenhat éves lányunk, Lili. Tudjátok, miről beszélek, ugye? Ismeritek azt a nézést. Az a rebegő szempillású, „mindjárt összeomlik az univerzum, ha nem kapok meg egy létfontosságú dolgot” pillantás. Szinte hallottam a fejemben
Tegnap este, egy tikkasztó nyári nap után, már órák óta a törzshelyünk kavicsos kerthelyiségében hűsöltünk. A fejünk felett sárgás fényfüzérek himbálóztak a fák ágain, a levegőben pedig kellemesen keveredett a csapolt sör és a hamburger szaftos illata. Tomival épp a világ nagy dolgait vitattuk meg, amikor a haverom mondandója hirtelen a levegőben lógva maradt. Hamburgerezők A szeme