Az ausztrál származású Krystal Maeyke sosem gondolta volna, hogy korunk legpusztítóbb betegsége teríti le a lábáról. Mindig is egészséges, fitt nő volt, aki távol a világ zajától nevelte egyszem gyermekét, gondosan odafigyelve a táplálkozására és az életvitelére. Hiába csak 39 éves – végstádiumú vastagbélrákban szenved, és gyakorlatilag a napjai meg vannak számlálva. Az anyuka most azt állítja, bárcsak korábban hallgatott volna a teste jelzéseire…
Krystal ugyanis éles, szúró fájdalmat érzett a hasüregében, de mindig talált valami magyarázatot arra, hogy mi okozhatja. Először azt hitte, ételallergia. A fáradtságát az anyai teendőkre fogta. A székelési zavarairól pedig azt gondolta, az irritábilis bélszindróma tünetei. Három hónapig élt együtt a fájdalmaival, amikor azok annyira bedurvultak, hogy kórházba került. Krystal akkor még csak 37 éves volt, amikor megtudta, minden baját az előrehaladott bélrák okozta.
„Először azt gondoltam, hogy ételallergiát kell kivizsgálni. Hiszen fitt és egészséges voltam, minden nap tornáztam és egészségesen, kiegyensúlyozottan táplálkoztam. A gluténérzékenységi vizsgálatok negatívak voltak. De a fájdalom nem szűnt. Néhány napon olyan erős fájdalmaim voltak, hogy melegítővel kellett borogatnom” – idézte fel a szörnyű napokat az édesanya.
fotó: TikTok
2023 májusában végül nem bírta tovább. Légi mentővel szállították el távoli otthonából, a tőlük 450 km-re lévő legközelebbi kórházba. Út közben morfiumot kapott, „ami nem hatott”, ezért a legerősebb fentanilt adták neki, amely „elkezdte csillapítani a súlyos fájdalmat” – mesélte Krystal.
Az Alice Springs Kórházban az anyuka számos vizsgálaton esett át, majd megdöbbentő hírt kapott: rákos. „Az éjszaka későbbi óráiban egy orvos ébresztett fel, akinek a szavait soha nem fogom elfelejteni. ’Krystal, rossz hírem van… Ön rákos.’ Ezeknek a szavaknak a súlya, az én ’honnan tudja?’ kérdésem és az orvos válasza, hogy ’ott van mindenhol’, mélyen megrázott” – folytatta a nő, akinek a rákja minden belső szervére átterjedt. Ekkor döbbent rá arra, hogy a fájdalmai a kór terjedésének jelei voltak.
„Nem gondoltam, hogy valami komolyabb lenne. Ezért lett olyan előrehaladott a rák, és terjedt el az egész hasüregemben, a májban, a petefészkekben, és a belemből indult. Éreztem minden szúró fájdalmat, amikor a daganat terjedt a belemben, és szinte elzárta a beleket. Éreztem, hogy megjelenik a csomó, és azt mondták, hogy csak egy nyirokcsomó lehet. Az volt a daganat, amit éreztem. Ahogy terjedt, éreztem, hogy eléri a petefészkemet, és a szúró fájdalom folytatódott. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen betegség van a testemben, ami megpróbál megölni. A rák fáj” – nyilatkozta Krystal, akinek a családjában „nem volt örökletes rák”, és mivel egészségesen élt, meg sem fordult a fejében, hogy valaha ő is áldozattá válhat.
„Minden nap fáradtnak éreztem magam, de azt hittem, csak a sok anyai teendő miatt. Székletürítésem is rendszertelen volt, de azt hittem, csak irritábilis bélszindróma. Éjszaka izzadtam, de azt hittem, csak a nyári meleg miatt” – folytatta a nő, aki most mindenkit figyelmeztet az éjszakai izzadásra. „Visszagondolva, már néhány hónappal a diagnózis előtt is tartós éjszakai izzadásom volt.
Éjszaka izzadtan ébredtem, annyira, hogy ruhát és ágyneműt kellett cserélnem. Néhány éjszaka ez többször is megismétlődött. Nyár volt, és légkondicionálóval és ventilátorral aludtam, ezért azt hittem, hogy a légkondicionáló nem bírja a nyári meleget. Ezért nem vettem figyelembe ezt a tünetet” – vallotta Krysten kihangsúlyozva, érdemes ezt azonnal kivizsgáltatni, mert nem normális.
Bár kutatások zajlanak, hogy van-e összefüggés a rák és az éjszakai izzadás között, az eredmények nem egyértelműek. Viszont a szakemberek úgy vélik, van néhány tényező, amelyre érdemes odafigyelni: például a szervezet rák elleni küzdelme, illetve a rák által okozott hormonális változások és a szervezet reakciója, amelyek mind vezethetnek izzadáshoz.
A 39 éves Krystal nyíltan vállalja a rákkal való küzdelmét a közösségi médiában, ahol a betegségével kapcsolatos fontos részleteket és a gyógyulása érdekében megtett lépéseket is megosztja a követőivel. Egy GoFundMe oldalt is létrehozott, hogy még időben megalapozhassa a fia jövőjét.
Küzdelmem valódi súlya nem a saját fájdalmamban rejlik, hanem abban, hogy elveszíthetem 12 éves fiamat, Maisont. Egy sebezhető gyermek, aki elveszítheti édesanyja szeretetét és jelenlétét. Maison számára már most is nehéz látnia, hogy ez a betegség milyen terhet ró rám. Vágyik a melegségemre, a vezetésemre és a rendíthetetlen szeretetemre – egy olyan szeretetre, amelyet a rák el akar venni tőle” – írja a nő az adománygyűjtő platformon.
Mióta rohamosan nő a fiatal áldozatok száma, a szakemberek mindent megtesznek, hogy választ találjanak a „miért?” kérdésekre. Eddig úgy vélték, a vastagbélrák az elhízással hozható összefüggésbe, de a tény, hogy a fitt és egészséges betegeknél is előfordul, átírja a szabályt. Sokan a környezeti tényezőkkel magyarázzák a bélrák jelenlétét a fiatal korosztálynál – ők inkább ki vannak téve a mikroműanyagoknak, a gyenge minőségű „műételeknek” és a szennyezésnek. De konkrét választ még egyetlen kutatás sem tudott megfogalmazni.
A vastagbélrák leggyakoribb tünetei között szerepel a hasi fájdalom, a hasi duzzanat, puffadás, valamint a fáradtság és akár légszomj. A székletben megjelenő vér az a vészcsengő, amelyet azonnal ki kell vizsgáltatni. De legtöbb esetben a betegség tünetmentes, és csak a kór elterjedése után jelentkeznek a tünetek, amelyek már megnehezítik a kezelést. Szerencsére a túlélési aránya pozitív: a betegek több mint fele 10 évnél is tovább élhet a diagnózis után.
CIKK FORRÁSA: twice.hu