Egy nyolcvanéves bácsi üldögél a parkban, botjára támaszkodva, békésen nézi a galambokat.
Arrafelé téblábol egy „dolgozólány”, és úgy dönt, ugratja egy kicsit az öreget.
Leül mellé, oldalra pillant, majd nevetve megkérdezi:
– Hé, bácsika… nincs kedved megpróbálni valamit velem a bokrok között?
Az öreg meglepődik, aztán lassan megrázza a fejét:
– Nézd, drága… ezek a dolgok már nem nagyon férnek bele a lehetőségeimbe.
A lány nem hagyja annyiban:
– Ugyan már, csak egy kis nosztalgia! A régi szép idők emlékére! – kacsint.
A bácsi hezitál, hümmög, végül feláll.
– Hát jó… egy próbát megér.
Bemennek a bokrok közé, és amint eltűnnek a levelek között, az öreg hirtelen olyan energiával veti bele magát a románcba, hogy az még egy húszévest is meglepne.
Háromszor is bizonyít, mintha most jött volna ki a sportorvosnál végzett teljesítménytesztről.
A lány a bokorból kimászva a térdére támaszkodik, még mindig levegő után kapkod:
– Te jó ég… hát nem azt mondtad, hogy ez már nem fér bele a lehetőségeidbe?
Az öreg megigazítja a kalapját, kifújja a levegőt, és elmosolyodik:
– Maga a program… az nem gond, aranyom. Csak fizetni már nem tudok érte.