Hatvan éves vagyok. És életemben először érzem úgy, mintha már nem lennék itt – sem a gyerekeimért, sem az unokáimért, sem a volt férjemért, sem a világért.
Hatvan éves vagyok. És most először érzem azt, hogy mintha nem is léteznék többé. Tegnap kaptam egy levelet. Egy egyszerű meghívó volt, fehér papíron, kézzel írott szöveggel, amit elsőre nem ismertem fel. A levelet az unokám, Maja küldte. Tizenkét éves, és a szüleivel kétszáz kilométerre tőlem lakik. Meghívott egy táncbemutatóra. A kisasszony táncol! Erről eddig