Ezotéria

Dalai láma különleges jóslata a 12 csillagjegynek a 2024-es évre!

Dalai láma különleges jóslata a 12 csillagjegynek a 2024-es évre!

Kos

2024 több mint ideális lesz az utazásra és a továbbtanulásra. Az elmédet főként az élet nagy dolgai kötik le, elmélkedéseidnek hála pedig idén te leszel a zodiákus egyik legértelmesebb jegye.

Az év elején olyan új kapcsolatokat létesítesz, melyeknek később a hasznát veszed. Szerezz olyan barátokat, akik a jót hozzák ki belőled, és azokkal tartsd ébren a viszonyt, akikkel közösen építheted a jövőd. Február és március lesz a legmozgalmasabb és a leghatékonyabb periódus az évből, azonban nem fog minden zökkenőmentesen történni. A legtöbb Kos esetében főként a tanulás és az üzleti utazások merítik le az elemeket, de nyugi, lesz alkalom a feltöltődésre is.

Szakmai szempontból minden a kitartásodon és az akaraterődön múlik. Lassan, de biztosan szárnyalsz egyre fentebb, a tetteidben pedig a teljes szabadságot élvezheted. Próbálj meg egyszerre csak egy lépést megtenni, ne ugorj túl előre, bár akadályoktól sem kell tartanod. Jó lesz azért, ha vigyázol, kit is engedsz magadhoz közel, lesznek ugyanis „barátaid”, akik szívesen a sárba tipornának. Ősszel a szakmai sikerek szinte maguktól pottyannak az öledbe. Ahogy nő az optimizmusod, úgy kerülsz új emberekkel kapcsolatba, akiknek felfrissítő elvei téged is bátorságra ösztönöznek.

Szerelmi téren nagyon válogatós leszel, nem engedsz az elveidből, és a lécet is jó magasra helyezed.

Az ismerőseid közül is csak azokkal tartod fenn a viszonyt, akik igazán értékesek a számodra. Egyedülállóként csakis akkor vagy hajlandó kötődni valakihez, ha látsz benne valami komolyat és megbízhatót. Egyébként jól megvagy te egymagadban is, sőt! Gyakran vágysz az egyedüllétre, és ebben semmi kivetnivaló nincs!

Ami az egészséged illeti, talán a túlsúllyal, májbetegségekkel és a koleszterinnel kell majd megbirkóznod. Ha ezek közül bármelyiknek is felmerült a gyanúja, jól teszed, ha már most kezelésbe veszed az ügyet, és megelőzöd a bajt!

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Bika-Nem is adódhatna jobb alkalom a fontos dolgok elintézésére, mint 2024! Ha bele szeretnél vágni valami új tanulmányba, esetleg folytatnád a korábban felbeszakítottat, augusztusban és szeptemberben a csillagok támogatni fognak. Az életkorod nem lehet ebben akadály, főként hogy az új szakosodásod az előnyödre szolgál.

Az év első felében az álmaid nagy eséllyel válnak valóra. Tervezz, jelölj ki új célokat, a szívedben új remények kelnek életre, és bizakodva nézel a jövőre. Szabadnak érzed magad a tetteidben, úgy érzed, neked most semmi sem szab határt, és mindent a saját akaratod szerint, teljes magabiztossággal hajtasz végre. Rátermett emberektől sok hasznos tanácsot kapsz, melyeket mind sikeresen alkalmazhatsz a projektjeid kivitelezésében.

Pénzügyi szempontból is bőkezű lesz az előtted álló esztendő. Semmiképp sem kell attól tartanod, hogy kiürül a pénztárcád. Amennyiben tudod, hogy megérdemled, akár fizetésemelést is kérhetsz – nagy eséllyel kaphatod meg. Erre márciusban keríts sort, de ha kicsúszol az időből, később is megteheted. Ha váltani akarsz, ezt szeptemberben tedd. Ekkor gyümölcsöző lehetőségek állnak a rendelkezésedre: új állás, új szakterület, új pozíció vagy a meglévő kliensi köröd kibővítése. Nagyon jó érzéked van azokhoz az emberekhez, akikkel érdemes kapcsolatot tartani. Erős barátságokat kötsz, főként férfiakkal és idős személyekkel.

Megnő az esélye annak is, hogy megházasodj és családot alapíts – amennyiben eddig még hajadon voltál. Ha már van családod, akkor itt az ideje, hogy pozitív energiával töltsd fel a kapcsolatot. A korábbi konfliktusok, nézeteltérések most jóval könnyebben oldódnak meg.

Akárcsak az életed, az egészséged is kirobbanó formában van. Lesznek apró kis panaszok, de sikeresen túljutsz rajtuk. Figyelj oda az étkezésekre, az élelmek minőségére. Talán egy új diétában találod meg végre a belső egyensúlyodat.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Ikrek-Ebben az évben olyan dolgokba vágsz bele, melyektől mindig is rettegtél. Itt az ideje, hogy radikális változásokat hozz az életedben, olyan tervekről mondasz le, melyek nem elégítik ki az igényeidet, és nem várod többé másoktól a segítséget. A sarkadra állsz, meghozod a saját döntéseidet, és harcolni fogsz a céljaidért.

Számítanod kell megpróbáltatásokra is, de nem kell elbizonytalanodnod. Az élet egy örökös harc, melyben a szivárványt mindig vihar előzi meg. Az év első felében állhatnak akadályok az utadba, de a második félévben már hátradőlhetsz. Ami a pénzügyeidet illeti, egy kicsit bonyolult időszak elébe nézel: egyes jövedelemforrásaidat visszavághatják, és osztoznod is kell majd bizonyos összegeken, ami eléggé negatívan érint majd. Aztán, a pénzügyi kötelességeidet (részletek, adók, bérleti díjak) is el kell látnod, melyek eléggé lecsapolják a büdzsédet, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy még ezek ellenére is túlköltekezel.

Júliusban késztetést érzel arra, hogy kipróbáld magad új szakterületeken. Nagyon vonz külföld, így az év második felében talán összecsomagolsz, és a határokon túl kezdesz új életet. Ha mégis itthon maradsz, nagy eséllyel váltasz munkahelyet, vagy továbbképzed magad. A feletteseid pedig minden lépésedben támogatnak. Októberben remek lehetőségek adódnak az új partneri kapcsolatok kialakítására. Többé már nem akarsz egyedül üzletelni, így nagy érdeklődéssel keresed az ideális üzlettársat.

Odafigyelsz a fizikumodra és a külalakodra, továbbá fontossá válik számodra a közvélemény, ezért mindent elkövetsz, hogy pozitív benyomást kelts. 2024 életed egyik legjobb éve, érdemes lesz optimizmussal és bizalommal megélned minden egyes napját. A szerelemben is adódik pár rózsaszín hónap, amikor az érzéseid a topon lesznek. Olyan személy áll majd melletted, aki viszonozza ezt az érzelmi fellángolást.

Ami az egészséged illeti, azzal sem lesz gondod, főként március és szeptember között. A jókedveden az is nagyot lendít, hogy rengeteget sportolsz majd, természetesen azért, mert jólesik, semmiképp sem kényszerből.

Ezt olvasta már?  Nostradamus üzenete 8 csillagjegynek 2024-re!

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Rák-Az év elején nagyon kommunikatív leszel, szívesen barátkozol, csevegsz, írsz, nyitott vagy és harmonikus viszonyt tartasz fenn mindenkivel. A környezeted keresi a társaságod, így pozitívan befolyásolhatsz másokat. Az esélyeid a kommunikációdban vannak, csak meg kell találnod a módját annak, hogy hallasd magad.

Március sok önbizalommal áld meg, ennek hatására hajlamos leszel beletemetkezni a szakmai teendőkbe. De légy óvatos, mert könnyen kiégsz. Pörögsz és valósággal égni fog a kezeid alatt a munka, ez pedig rengeteg energiádat emészti fel – eredménytelenül. A várva várt elismerés és hála ugyanis nem érkezik, a befektetett erőfeszítéseid nem térülnek meg, így csalódott leszel, és úgy érzed, mintha üresben pedáloznál.

Az életedre alaposan rányomja a bélyegét az anyagi helyzeted. Kilátásban van ugyan, hogy nőnek a bevételeid, de ne bízd el magad. Nem fognak pénzzel teli zsákok potyogni az égből, főként nem ingyen. Sőt, minden egyes fillérért komolyan meg kell dolgoznod! Szeptember végétől egyre fontosabb feladatokat bíznak rád, a motiváció hatására a munkaerőd is nő, így végre kivívhatod magadnak azt a bizonyos szakmai elismerést. Október igazán biztató eseményeket ígér e téren!

Míg egyes Rákokat a tanulmányok vonzanak – talán neked is lehetőséged adódik megtanulni valami újat és csábítót –, addig másoknak a családalapítás öröme adatik meg: szülővé válhatsz, és egyre gyakrabban érzed, hogy felkészültél erre a szerepre, gyereket akarsz, akit szíved minden szeretetével dédelgethetsz.

Ami az érzelmi életedet illeti, idén a szabadság lesz a legfontosabb számodra, ugyanakkor felelősséget is szeretnél vállalni a kapcsolatodban. Óriási szíved van és örök romantikus, így nem kell tartanod attól, hogy csodás pillanatok hiányával kell zárnod az évet. Kiegyensúlyozott leszel, és a magánéleted is sínre kerül.

Az egészséged tehet csak próbára, főként az év első felében. Akár sebészeti beavatkozásokra is sor kerülhet, de nem kell aggódnod, nem forog veszélyben az életed.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Oroszlán-Már az előző évből megtanulhattad, képtelen vagy egyedül élni ebben a világban, és ahhoz, hogy teljes legyen az életed, ki kell próbálnod minden jót, amit egy földi halandó átélhet. Azt is felfogtad végre, hogy a szerelem nem csak a gyomorban röpködő pillangókból áll – kellett egy kis idő hozzá, de megértetted. Ettől kezdve pedig csak át kell adnod magad az érzésnek.

2023 komoly anyagi problémákkal üdvözöl, amitől kissé pesszimista leszel. Annyira azért nem súlyos a helyzet, hogy végleg magadra zárd az ajtót. Január 25-től már enyhe javulást érezhetsz, mely lassan, de biztosan vezet ki a gödörből. Ami a munkát illeti, bár semmi sem adja könnyen magát, és rengeteg akadály áll az utadba, október végéig maximális esélyed van arra, hogy igazi sikert könyvelhess el. Az üzleti ügyeid felvirágoznak, hála a jól működő partneri kapcsolataidnak, és ez még egy kiváló bizonyíték arra, miért érdemes másokkal társulnod. Egy korábbi terved, mely befuccsolt, most újra a felszínre kerül, és nagy eséllyel fejlődik a pozitív irányba.

Az ismerőseid körében nagyon népszerű leszel, sok barát gyűlik köréd, de jó lesz vigyáznod a kétszínű „haverokkal”, akik visszaélnének a jóindulatoddal. Kirobbanó formában és hangulatban leszel, viccelődsz és a legaranyosabb arcodat mutatod, élvezed a barátaid kellemes társaságát, és főként a bulik, szórakozások, ünnepélyek iránt érdeklődsz.

A szerelmi életed tele lesz kalanddal! A nő-Oroszlánok külföldi férfiakkal létesíthetnek kapcsolatot. A családi életed szintén felvirágzik, főként júliusban. Ugyanebben a hónapban a külföldi ismerőseid is hazalátogatnak, és nálatok szállnak meg. Az egyedülálló Oroszlánokban feltámad a szülői ösztön: gyönyörű családi házról és sok-sok gyerekről álmodoznak.

Végül pedig, az egészséged sem szabad elhanyagolnod 2024-ben. Bár remekül érzed magad, ne vedd ezt készpénznek, és legalább a rutinvizsgálatokat érdemes lesz elvégezned.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Szűz-A Szüzeknek jó dolguk lesz 2024-ben, ugyanis szinte minden, amit az eszükbe vésnek, sikerülni fog nekik. Egy kiváló esztendő kezdődött számukra, tele új ideálokkal, barátságokkal, tervekkel és merész, jövőre néző, hosszútávú projektekkel. Az előtted álló év a lelkednek is jót tesz majd, szeptember kivételével, amikor csalódás érhet a párkapcsolatodban. Egyébként minden felhőtlen és boldog lesz, akár egy filmbeli szerelmes történet, melynek végkifejlete a házasság vagy egy várva várt terhesség lehet.

Ebben az esztendőben ragyogni fogsz. Tele leszel energiával, optimizmussal és melegséggel. Határozottan kiállsz a személyiséged és az elveid mellett, és könnyen érvényesülsz, főként hogy merészen állsz ki a reflektorok fényébe, gyakrabban mint valaha. A szakmád szempontjából idén szintén minden a helyére kerül: sokkal közelebb kerülsz önmagadhoz és ahhoz, amit igazán szeretsz csinálni. Sikerekben sem lesz hiányod, és az álmaidat is ideje lesz valóra váltanod, főként most, hogy egy befolyásos ember támogatását élvezheted.

Május és június bonyodalmakat tartogat. Ebben az időszakban óvakodj a hitelektől és a befektetésektől, ami pedig a partnered jövedelmét illeti, légy észnél. Függetlenül attól, hány éves vagy, remek esélyeid vannak az előléptetésre, a szakmai fejlődésre vagy a funkcióddal járó javulásokra.

Ami a párkapcsolatodat illeti, áprilistól júniusig a gyöngédség fog uralkodni a magánéletedben. Ha ebben az időszakban találsz rá a szerelemre, ne ragadtasd túlságosan el magad, hisz ez a viszony nem tart sokáig. Akik házasodni készülnek, jól teszik, ha mellőzik ezt a három hónapot.

Bár erős és ellenálló szervezettel áldott meg a sors, ne feszítsd túl a húrt az egészségeddel sem. Érdemes lesz vigyáznod magadra, és kissé jobban odafigyelned a mértékre. A kirobbanó energiád arra ösztönöz majd, hogy sokat sportolj, de ez nem feltétlenül tesz jót az ízületeidnek.

Ezt olvasta már?  Ez a 6 csillagjegy annyi pénzt kap április utolsó hetében, hogy nem tudja hova rakni

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Mérleg-2024 a Mérlegek számára stratégiai év lesz, tele fontos döntésekkel, biztos szakmai és társasági talajjal a lábuk alatt. Mindezek egyetlen feltétellel következhetnek be: ha kellően türelmes és kitartó leszel, ugyanis semmi sem adatik meg könnyen.

Ebben az évben valójában bármi megtörténhet. Ez lehet életed legforradalmiasabb 365 napja, melyet hirtelen bekövetkezett, váratlan események, radikális változások, nyakatekert körülmények sorozata ráz fel. Akár elhiszed, akár nem, ebben az évben főként a szabadságot, az újat és az eredetit keresed. A banális, sztereotipikus feladatok már nem kötnek le, inkább olyan munka iránt érdeklődsz, mely igénybe veszi a kreativitásod és az igényességed. Ha új állást keresel, biztosan ezeket a szempontokat veszed figyelembe.

A szakmádban ősszel áll be változás, amikor sikerül neked a felmerülő helyzeteket a saját előnyödre fordítanod. Remek lehetőségeket fogsz ki, melyeket ügyesen és okosan aknázol ki. Terveket szősz, és sokkal bátrabban tekintesz a jövőbe. Ami a pénzügyeket illeti, nyugi, idén sem fogsz meggazdagodni.

Az év első felében nagy lesz benned az empátia. Pontosan tudod, mit akarsz a környezetedtől és saját magadtól, többé már nem vársz támogatást tőlük, hanem te magad támogatod őket. Mosollyal az arcodon mész elébe a kapcsolatoknak, még akkor is, ha nátha vagy a távolság választ el benneteket egymástól. A régi viszonyok kibírják a megpróbáltatást, a frissebbek bár megsínylik, de túlélhetik – amennyiben ti is ezt szeretnétek. Csakis rajtatok múlik, a csillagok ebben nem ítélkeznek.

Az egészséged komoly fejtörést okoz, ha érzékeny vagy az időjárás változásokra és a hőmérsékletingadozásra. Számíts gyakori meghűlésre, náthára.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Skorpió-Egyre több időt töltesz azzal, hogy meggyőzd a feletteseid arról, képes vagy a szakmai feladatok teljesítésére, ez azonban a családi életed rovására megy. Nem kell máris nagy szakításokban vagy válásokban gondolkodnod, mindössze a fáradtság, a stressz és a gondok hidegítik el a kapcsolatot, meglehetősen hosszú időre. Ne menekülj a társasági élettől, próbálj meg sokat utazni – ezzel segítheted a fejlődésed. De légy ura önmagadnak, és folyamatosan tartsd a kapcsolatot a kollaboránsaiddal, légy szisztematikus és a lehető legalaposabb!

Anyagiak terén nem fogsz semmiben sem hiányt szenvedni. Tény, hogy több pénzre vágysz, hogy többet szeretnél megengedni magadnak, de már eleve jobban viszed másoknál, tehát ne légy telhetetlen! Ami a legrosszabban érint téged ebben az évben, hogy a munkahelyeden inkább szavakkal tüntetnek ki, mintsem bónuszokkal és fizetésemeléssel. Jó példának hoznak fel számos helyzetben, de az előléptetés vagy a hivatalos elismerés még várat magára. Állnod kell a próbát ezekben a pszichológiai tesztekben, melyek a türelmed és a állhatatosságod teszik próbára.

A magánéleted is forrni fog. Változásra vágysz, újra akarod gondolni a kapcsolatod és a partneredhez való viszonyulásod. Az egyedülálló Skorpiók számára új szerelmek vannak kilátásban, olyan énjükkel ismerkedhetnek meg a kalandok során, melyről eddig nem is tudtak! Ha már kapcsolatban élsz, nehéz időszak elébe nézel. A döcögő, amúgy is sérült viszonyok idén a megkönnyebbülést hozó szakításhoz vezethetnek.

Az egészségedet a szellemi fáradtság és a stressz gyötri. A megfelelő táplálkozás, kevés sport és némi étrendkiegészítő azonban megment a komolyabb gondoktól. Ha úgy érzed, hogy szükséges, kérd ki a háziorvosod vagy egy dietetikus véleményét.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Nyilas-Ebben az évben a makacsság és az érzékenység ural téged, ennek hatására pedig ujjal fogsz mutogatni mindenkire, aki valaha is megbántott. Valójában már megbocsájtottál nekik, de azért örökre az emlékezetükbe vésnéd, amit veled tettek, mert úgy gondolod, csakis ettől lehetsz majd boldog a későbbiekben.

A családod lesz az univerzumod közepe, még akkor is, ha a ritmus, melyet önmagadnak diktálsz, túl sok időt elrabol a meghitt együttlétekből. Az év első fele kedvez a komoly munka által megszerzett sikerélményeknek. Ezzel szemben, 2024 második felében meglepetésekre kell számítanod, váratlan eseményekre, derült égből villámcsapásként eléd táruló lehetőségekre, olyan helyzetekre, melyek új cselekvési stratégiákat követelnek tőled.

Az év folyamán több égitest is hatást gyakorol az életedre. Az is benne van a pakliban, hogy ettől az évtől kezdve, a bolygóállás hatására teljesen más színben látod majd a világot. Saját magadban is sikerül új tulajdonságokat felfedezned, az életkörülményeid javulnak, az energiaszinted az egekbe szökken, akárcsak az életkedved. Pár hónappal később pedig rádöbbenhetsz, teljesen megváltoztál.

Egyike a leckéknek, melyeket idén meg kell tanulnod, az önuralom és az indulataid visszafogása. Kordában kell tartanod az agresszivitásod és a birtoklási vágyad, főként a párkapcsolatodban. Azt érzelmekről is meg kell tanulnod egyet s mást, elsősorban azok állandóságát és mélységét. A szexuális éhséged is moderálnod kell, a felgyülemlett energia levezetésére pedig ott a sport.

Az egészségeddel is minden remek lenne, ha találnál időt és alkalmat a rutinvizsgálatok elvégzésére, és ellátogatnál egy specialistához még akkor, amikor a panaszok még a kezdeti fázisban vannak. Ezzel sok későbbi fejfájást megspórolhatsz.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Bak-Elégedett vagy önmagaddal és a környezeteddel, éppen ezért a 2024-es év legalább annyira fantasztikus lesz számodra, mint 2016 volt. Semmi sem zökkenthet ki az optimizmusodból, senki sem tudja teletömni a fejed sötét gondolatokkal, és még a negatív érzelmekre sem vagy hajlandó rosszallóan reagálni. Ez vagy te, nyugodt és pozitív, akinek ez nem tetszik, az pontosan az ő problémája!

Ezt olvasta már?  4 csillagjegy, akik 2024-ben elfelejthetik az anyagi gondjaikat

Büszke vagy magadra, amiért egyesek szintén imádni fognak, mások viszont megvetnek és utálnak, de téged hidegen hagynak az ítélkező vészmadarak. Végzed a dolgod, azaz továbbra is abban mesterkedsz, hogy a környezeteden segíts. 2024 az életed számos síkján lesz sikeres, szóval ideje szabadjára engedned a képzeleted és az ösztöneidet. Ültesd gyakorlatba az ötleteidet, váltsd valóra az évekkel ezelőtti, befagyasztott álmaidat, nagy eséllyel élvezheted a kiváltságosak támogatását.

Amennyiben jelenleg nincs állásod, idén megtalálod a számodra megfelelő beosztást. Illetve, ha már dolgozol, akkor egy remek másodállás van számodra kilátásban. De nem szabad elbíznod magad. Az élet ezúttal sem fenékig tejfel. Bizonyos feladataid kudarcba fulladnak, de ha kellőképpen kitartasz mellettük, később óriásit ugorhatsz. Ősszel gyümölcsöző üzleti ajánlatok és partnerségek csöppenhetnek az öledbe, hasznos kapcsolatokat létesíthetsz befolyásos személyekkel, megnő a kliensi köröd, és csakis jól jövedelmező szerződéseket kötsz.

Ami a családot illeti, idén is létfontosságú a számodra, hogy senki sem érezze magát általad elhanyagoltnak. Szíved minden szeretetét a családodra zúdítod, és azokra, akik igazán fontosak neked. A barátaid is sokkal közelebb kerülnek a lelkedhez, de még ők sem képesek kiütni a családodat a nyeregből – teljesen jogosan.

A szerelmi életed is felvirágzik, ennyi pozitív lendület mellett ez nem is lehet másként! Harmónia, megértés és odaadás uralkodik köztetek, mindent megadtok egymásnak, ami csak tőletek telik. Semmilyen érzelmi viharra nincs kilátás, az apró kis szeszélyeket leszámítva. Még azok a kapcsolatok is zökkenőmentesre fordulnak, melyek az elmúlt évek során kissé megkoptak.

Egyedül az egészséged tehet keresztbe, mivelhogy teljesen váratlan (és nem éppen kellemes) fordulatokat hoz az életedbe. A túlzásba vitt étkezések komoly gyomorrontáshoz vezethetnek, melyek bőrkiütésekkel, ekcémával és egyéb hasonló tünettel járhatnak.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Vízöntő-Határozatlan és mégis magabiztos a döntésekben, a Vízöntő idén óriási meglepetéseket okoz azoknak, akik ismerik: fontos döntéseket hoz, melyek teljesen felforgatják az életét, de a környezetét is. Hogy miért tennél ilyent? Csak mert végre előbújnál a sötétből, mert be akarod bizonyítani, többre vagy képes, és mert biztos vagy abban, hogy sikerrel jársz. Igazad van, a csillagok támogatni fognak mindenben.

Márciusban sok Vízöntőnek gyűlik meg a baja, a megoldást pedig egy új munkaszerződés hozhatja. Míg egyeseket a komoly célkitűzések motiválnak, melyek nem járnak azonnali sikerrel, ők lassan, de biztosan haladnak előre, amennyiben diplomatikusan lépnek fel. Vannak témakörök, melyek szép eredményeket ígérnek. Ilyenek a tanulmányok, a kommunikáció, az utazások vagy a szellemi tevékenységek. A környezeted rólad alkotott véleménye nagymértékben javul, olyan emberekkel hoz össze a sors, akikbe a bizalom halvány sugarát táplálod, főként ha azok érdeklődési köre megegyezik a tiéddel.

Ami a társasági életed illeti, itt minden a komfortzónádon belül marad. Igazából nagyon kevés szabadidőd lesz, ezt pedig a családodra áldozod. A régi barátságok körül a legtöbb már kihűlt vagy megszakadt, akár a távolság, akár a körülmények miatt. Jól teszed, ha mégsem feledkezel meg teljesen róluk, új barátokat ugyanis nemigen szerzel. Ha fontos döntést kell hoznod, azt a családod nélkül hozod meg, hisz egyedül is jól tudod, mit szeretnél csinálni. Ez azonban nem tetszik a partnerednek, és még a szüleid sem díjazzák. Egy dologban azért kikéred a párod véleményét: ha olyan témában kell határoznod, mely mindkettőtöket egyformán érint.

Az egészségedre több figyelmet kell fordítanod, mint eddig. Erre a sport lesz a kiváló módszer. Kerüld az innen-onnan hallott gyógymódokat és terápiákat, de azért minden egyes hajszál-görbülésért sem kell orvoshoz rohannod!

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Halak-Általánosságban véve, ez az év remek lesz számodra. Nem tartasz a munkahelyi feladatoktól mindaddig, míg a megérdemelt fizetséget kapod értük. Befolyásos személyekkel kötsz barátságot, ennek hatására pedig nagy eséllyel kezdesz új életet. Azt szeretnéd, ha az életed végre azt a ritmust venné fel, melyről mindig is álmodtál, és jaj annak, aki megpróbál téged megállítani!

Sokat tanulsz, rengeteget olvasol, hevesen érdeklődsz az élet elvont oldala iránt, és kibontakozol a sablonos mindennapok hálójából. Egy olyan új világba nyersz betekintést, melyben szivacsként szívod magadba az információkat, amik nagymértékben segítik a szellemi és intellektuális fejlődésed.

Szakmád terén a megérzéseid, a felelősségérzeted, az előrejutásért való küzdelmed és az ambíciód, a képzelőerőd, illetve a természetedből adódó makacsságod új lehetőségeket nyitnak meg előtted.

Akárcsak a tavaly, idén is a saját erődben kell megbíznod, és csakis magadra kell számítanod. Nem kell megszakadnod a munkában. A pénz lassan, de biztosan jön majd, így év végére komoly összeget spórolhatsz meg. De ne bízd el magad. A pénz ahogy jön, úgy megy. Ennek ellenére mégis szép summával zárhatod az évet, melyet jó lesz későbbre eltenned. Néhány barátodnak is anyagi segítséget nyújtasz, ők viszont abszolút nem számítanak a támogatásodra. A lényeg, hogy új kapcsolatokat létesítesz, de nem „megvásároltakat”, hanem igaziakat, akik egy életre hálásak lesznek neked, és adósaid a nemes gesztusodért.

A szerelemben talán ez lesz életed legboldogabb időszaka, és ezt érdemes lesz a partnered tudtára adnod, akinek egyébként kételyei vannak az érzéseiddel kapcsolatban. Tény, hogy vannak olyan személyek a környezetedben, akik kitartóan megpróbálják tönkretenni a viszonyotokat, de a szerelmetek kiállja a próbát, és felülkerekedik a rosszakaróid cselszövésein.

Az egészséged szempontjából 2024 nem lesz ugyan tökéletes, azonban ha odafigyelsz a vérnyomásodra, a tartós stressz alól is kivonod magad, illetve eleget pihenteted az elméd, minden a legnagyobb rendben lesz.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

via