Emberek

“ILYEN kínosan még NŐ nem érezte magát a nőgyógyásznál, mint ahogy én a minap: – Önök mit tettek volna a helyemben?”

Az alábbi történetet az interneten találtuk, és megosztásra érdemesnek gondoljuk, ezért röviden összefoglaljuk nektek:

A nőgyógyászati vizsgálat általában rutinszerű, ám ennek a hölgynek (nevezzük Erzsébetnek) a számára élete egyik legkellemetlenebb, ugyanakkor legviccesebb élményévé avanzsált.

“12 órára kaptam időpontot az orvoshoz, de reggel felhívott a doktor úr asszisztensre, hogy be tudok-e menni 1/2 10-re. Megtudtam oldani, ezért igent mondtam! Így legalább előbb végzek – gondoltam.

A reggel viszont így nagyon kapkodós volt, meg kellett reggeliztetnem és fel kellett öltöztetnem a gyerekeket, becsomagolni az uzsonnát, majd bevinni őket az iskolába és az óvodába – csakhogy a szokott idő fele alatt.

Végül sikerült, 3/4 9-re már hazaértem, de nem volt időm ismét lefürödni, egyszerűen csak felkaptam egy mosakodó rongyot a kád széléről, hogy előkészüljek a vizsgálatra, és tiszta legyek “ott”.

Így már tisztának éreztem magam, ugrottam is be a kocsiba, és siettem az orvoshoz! Eldöntöttem, hogy a vizsgálat alatt majd arra gondolok, hogy Párizs utcáin sétálok.

A doki rövid terepszemle után ezt mondta: Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés… Fogalmam sem volt, hogy mire gondolhat, csak sétálgattam tovább Párizs utcáin… El is felejtettem a történteket, és ezután folytatódott a szokott napi rutin, főzés, elhoztam a gyerekeket az iskolából és az oviból, majd segítettem nekik tanulni.

A lányom estefelé ijedten kérdezte: – Anyu, hol van a mosakodó rongy a fürdőszobából? Erre én csak mondtam, hogy kidobtam, vegyen elő másikat. Erre a lányom: – De benne volt az összes csillámporom és flitterem!…. — Hát nem kell ecsetelni, hogy mit élhettem át.”

Valóban vicces, de egyben szörnyen kínos is! Neked mi a véleményed?

via