Sosem találnád ki, kicsoda az új szerelme
Curtis exfelesége, Meszimerisz Krisztina most először mesélt arról, hogy még soha nem érezte magát ennyire boldognak. Egy új kapcsolat hozott számára új lendületet, és úgy érzi, végre minden a helyére került. Párjával ugyan még csak néhány hónapja vannak együtt, de már most egy igazi, szeretetteljes családként élnek. A férfi pedig nemcsak Kriszti iránt táplál mély érzelmeket, hanem a gyermekét is sajátjaként szereti és gondoskodik róla. A szerelem mellett a harmónia és a biztonság is beköltözött Kriszti életébe.
„Nagyon jól vagyok, tényleg minden a helyén van most az életemben, a magánéletemben és a munkában is boldog vagyok. Elindítottunk pár új, izgalmas projektet, amikről még nem beszélhetek nyilvánosan, de alig várom, hogy megoszthassam veletek!” – árulta el a Borsnak Meszimerisz Krisztina. Elmondta, bár a kapcsolatuk friss, már most erős alapokon nyugszik, hiszen régebb óta ismerik egymást. A gyerekek között is remek az összhang, ami számára korábban sosem tapasztalt harmóniát hozott.
„Ilyenben még nem volt részem. A párom a sajátjaként kezeli a gyerekem, ahogy én is az övét. Teljesen nyílt lapokkal játszunk, mindent tudunk egymásról. Ő is változtatott azon, ami az életében engem zavart, én pedig azon, ami neki nem tetszett bennem. Így lett igazán működő a kapcsolatunk” – mondta Kriszti. Azt is hozzátette, hogy szinte az első perctől kezdve megtalálták a közös hangot, mintha már régóta együtt lennének.
A lap szerint olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy Kriszti új szerelme már jócskán betöltötte a hatvanat. Ő azonban egyértelműen cáfolta: „Tény, hogy idősebb nálam, de azért még jó pár születésnapját együtt ünnepeljük meg, mire tényleg eljutunk addig.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon