Emberek Érdekesség

Napi NEGYEDÓRÁIG a falnak támasztom a lábam. Azóta mintha kicseréltek volna:

Egészségünk a legnagyobb kincsünk, és a legbölcsebb dolog, amit tehetünk az, hogy vigyázunk rá, megelőző jelleggel is óvjuk, hogy ne is alakuljanak ki azok a betegségek, amelyek utólagos kezelése már sokkal nehezebb, és mind időben, mind pedig anyagilag megterhelőbb lenne.

Olyan egészségvédő megoldásokra van tehát szükségünk, amelyeket be tudunk építeni a mindennapjainkba, és szokássá tudunk tenni anélkül, hogy azok túlzottan sok időt vennének el tőlünk, illetve túl nehéz lenne őket minden nap elvégezni. Ma egy ilyen megoldást hoztunk el Neked:

Helyezzünk a derekunk alá egy kispárnát, majd támasszuk a lábunkat a falnak, úgy, hogy fenekünk a lehető legközelebb legyen a falhoz. A karunkat a fejünk mellé tegyük, ellazult állapotban. Így relaxáljunk naponta 15 percen keresztül. Végezzük ezt napi negyedórán át.

A fenti gyakorlat nem modern találmány, már az ősi jógik is alkalmazták. Sokak életét változtatta meg, akik hajlandóak voltak rá napi 15 percet szánni az életükből (aki tud angolul, bátran olvasson el pár kommentet az alábbi Youtube videó alatt, mert a legtöbb pontosan erről szól)

Vegyük végig dióhéjban, milyen előnyökkel is jár mindez:

1.) Jelentősen javítja a láb vérkeringését, ezért búcsút inthetünk a lábfájásnak, lábdagadásnak.

2.) Az egész szervezetet nyugtatja, mivel javítja az oxigén ellátást. Közben akár meditálhatunk is, hogy a nyugalmat tovább fokozzuk.

3.) A bélmozgás beindítása révén szabályozza az emésztést.

Hasznos volt? Akkor ne felejtsd el megosztani!

via