Humor

19 alkalom, amikor az emberek rájöttek, hogy egy szörnyeteggel élnek, de már túl késő volt

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Bármennyire is szeretnénk közel lenni szeretteinkhez, néha megbolondíthatnak bennünket a kicsi, és talán jelentéktelen, de mégis idegesítő mindennapi szokásaiknak köszönhetően. Vannak, akik nem mosogatnak el maguk után, mások a fürdőszobát a fogmosás után a káosz királyságává változtatják, egyesek házimunkája pedig egyszerűen rendkívüli.

Sok furcsa rokont láttunk már, de az összeállításunkban szereplők egyedisége bárkit felülmúlhat.

„Ahogy a barátnőm eszik”

„Az én fogkrémem és a barátnőm fogkrémje”

„A férjem, aki nem volt hajlandó nagyobb edényt használni a paradicsomlevese melegítéséhez”

„Ahogy a barátom felvágja a pizzáját, hogy elkerülje a pepperoni elvágását”

„A férjem úgy ’segít’, hogy az összes tésztánkat egyberakja”

„Valahányszor a barátom gabonapelyhet eszik, addig eszik, amíg csak néhány pehely maradt a tejben lebegve, majd ezt kiönti a mosogatóba, és ott hagyja, hogy takarítsam el.”

„Ahogyan a barátom a fürdőszobai szennyestartót használja”

„A szerszámkészletem, miután a fiam használta”

„A fél Kit-Kat, amit a feleségem nekem hagyott”

„A feleségem végre használta a zacskó csipeszeket, amiket vettem”

“Hölgyeim és uraim, a húgom… ”

“Hozzámentem egy emberhez, aki ezt csinálja.”

“A nagyszüleim soha nem tisztították meg a távirányítójukat.”

„Egy finom ételt akartam készíteni. A lakótársam szokásainak más tervei voltak.”

„Anyukám éppen azt kérdezte tőlem, miért nem működik az új fejhallgatója.”

“Banánkenyeret készítettem, és a barátnőm kivette az első szeletet. . . ”

„Ahogy a fiam a pizzáját eszi ”

„A feleségem szereti a sütőben tárolni a dolgokat… én nem. Mert eszembe sem jut, hogy ellenőrizzem, mielőtt bekapcsolnám.”

“A férjem a kedvenc késemet használta kerti szerszámként.”

A te rokonaidnak milyen bosszantó szokásaik vannak?

 

 


Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!