Érdekesség

Most jött a hír Magyar Péterről!

Add tovább! A Heim Pál Gyerekkórház főigazgatójának, Nagy Anikó volt fideszes egészségügyi államtitkárnak a reakciója a TISZA Párt adományaira jól mutatja, hogy a szervilizmusnak és a NER-es hatalmi gőgnek nincs határa. Pont ez lesz a bukásuk egyik oka.

A TISZA Párt jószándékkal gyűjtötte a több száz liter fertőtlenítőszert és majd 5000 guriga wc papírt, miután pár hete azzal szembesültünk, hogy a nagy múltú gyermekkórház várójában, ahol naponta több száz (sokszor fertőző) gyermek megfordul, nincs fertőtlenítőszer és wc papír a mellékhelyiségben.

Az átadáskor Fekete Ferenc orvosigazgató udvariasan megköszönte a TISZA Párt adományát, majd tegnap a kórház vezetése (azt nem tudni, hogy önszántából-e) kirakott egy gúnyos posztot, miszerint abba a raktárba helyezték el az adományokat, amely eddig is tele volt. A raktár ott jártunkkor egyáltalán nem volt tele (még meg is kérdeztem az egyik kollégát, hogy van-e másik raktár, mert egy nagy kórházhoz képest rendkívül kevésnek tűnt, amit ott láttunk). Persze ha tele lett volna, akkor az a kérdés merülne fel, hogy március óta miért nem volt az említett helyiségekben se fertőtlenítő, se wc papír. Szülői beszámolók szerint egyébként évek óta ez a helyzet.

Nagy Anikó igazgató asszony szoros kapcsolata az eredménytelen államtitkári időszaka után is megmaradt az állampárttal, ennek példája, hogy azon kevesek közé tartozik, akik 2023-ban részt vehettek a Fidesz–KDNP téli kihelyezett frakcióülésén. A Telex tudósítása örökítette meg, ahogy Bayer Zsolttal közösen épp megérkeznek az eseményre.

Érdekesség, hogy korábban Mészáros Lőrinchez köthető cégek nyerték el a betegellátó épületek felújítását célzó tendert – a tervezettnél jóval drágábban: 21 milliárd forint helyett 31 milliárdért – a terveket elkészítették, de az érdemi munka azóta sem indult el, miközben a befejezés tervezett dátuma 2023. március 31-e volt. További érdekesség, hogy 2023-ban az Intézet kapta a második legtöbb 1%-os felajánlást, számszerűen 299 millió forintot és ennek ellenére nem tudja biztosítani a sürgősségi váróban az alapvető higiéniai eszközöket…

Ezt olvasta már?  15 tökéletesen időzített fotó, amely abszolút szemet gyönyörködtető

Tisztelt Főigazgató Asszony!

Ha valóban tele volt a raktár, akkor miért voltak üresek a mosdóhelyiségek? A feltöltött raktár „bemutathatósága” a fontosabb, vagy a fertőzések megelőzésére szolgáló minimális higiéniás feltételek biztosítása a beteg gyermekek és szüleik számára? Legalább Takács Péter államtitkártól sikerült begyűjteni egy lájkot. Megérte?

A magyar emberek adományát jó szívvel vittük. Köszönet minden egészségügyi dolgozónak a hősies munkájukért!