Érdekesség

Blake Lively és Ryan Reynolds története megmutatja, hogy a megfelelő emberrel egy kapcsolat egy életen át tarthat

Ryan Reynolds és Blake Lively a legjobb barátokból lett romantikus partnerek megtestesítői. Ők ketten a kapcsolatuk kezdete óta elválaszthatatlanok, aminek eredménye egy hosszan tartó szerelem és egy 5 fős boldog család lett.

Mi hiszünk a végzetben, és bár eleinte nehéz lehet, a lelki társak végül mindig egymásnak rendeltetnek.

Páros életük úgy indult, mint egy romantikus sorozat epizódja.

Reynolds és Lively az első közös filmjük, a Zöld Lámpás forgatásán találkoztak először, ahol ők voltak a főszereplők. Akkoriban azonban mindketten párkapcsolatban éltek. Reynolds Scarlett Johansson férje volt, míg Lively Penn Badgley-vel járt. Ez kissé kényelmetlenné tette a találkozásukat, de nem tudták, hogy az univerzumnak más tervei vannak velük.

Az hogy eleinte barátok voltak volt a kapcsolatuk kulcsa.

Míg Blake kapcsolata Badgley-vel nem tartott tovább 2010-nél, addig Reynolds válása Johanssonnal egy évvel később véglegesült. A duó ez idő alatt is jó barátságot ápolt, sőt, még dupla randira is elmentek, de különböző partnerekkel! „Valószínűleg az volt a legcikibb randi mindegyikük számára, mert olyanok voltunk, mint a tűzijáték, amikor szembejöttünk” – folytatta Reynolds – „Először furcsa volt, de sokáig haverok voltunk. Szerintem a legjobb módja egy kapcsolatnak, ha barátokként kezdődik”.

2011-ben az univerzum elkezdett Ámort játszani. Elkezdtek randizni, és az első randevújuk egy sushi étteremben volt. Nem is sejtették, hogy ezek az apró pillanatok egy titkos esküvőhöz vezetnek majd, ami 2012-ben történt. Bár senki sem látta előre, ez volt a tökéletes pillanat a pár számára, hogy kinyilvánítsák szerelmüket és őszinteségüket egymás iránt mind a családjuk és barátaik, mind pedig végül a nyilvánosság előtt.

A legjobb barátok és szerelmesek egy családdá olvadtak össze.

Lively a legjobb barátjaként jellemezte Reynoldsot, és ez csak azt mutatja, hogy ha társban egyszerre van jelen a partner és barát, az egy életre szóló kapcsolatot tesz lehetővé. Ezt pedig többek között az is bizonyítja, hogy a pár rohanó időbeosztása ellenére Reynolds rengeteg időt tölt feleségével, és nem tudnak betelni egymás szeretetével és ragaszkodásával. Egyik Twitter-bejegyzésében még viccelődött is: „Bárcsak. Jól jönne egy kis ‘énidő'”.

Lively egy interjúban mutatta ki háláját férjének, és kijelentette: „Tudtam, hogy mindig is ő lesz a legjobb barátom egész életemben”. És hozzátette: „Ez volt a legnagyobb dolog számomra. Soha nem ismertem még olyat, mint az a barátság, ami vele volt. Annyira tudtam őt kedvelni, amennyire szerettem”. A trollkodás mögött ott van a feltétel nélküli szeretet.

Családi életüket igyekeznek a lehető legjobban titokban tartani.

Első gyermekük érkezésekor nem tudták visszafogni örömüket, ahogy Reynolds elárulta a nyilvánosságnak. „A hüvelykujjbirkózás nem mindig igazságos. Meglepő módon az én kezem a legkisebb” – mondta az új babájukra utalva. Ezzel kezdetét vette új családi útjuk.
Lively viszont azt is kijelentette: „Én vagyok a legfiatalabb 5 gyerekből, szóval sosem neveltem nálam kisebb testvéreket, de mindig én vagyok az, aki mindenki más gyerekét a csípőmre ülteti, szóval valahogy mindig is anyuka voltam”. Lively láthatóan büszke és izgatott volt első gyermekük miatt.

Ismert hírességként megegyeztek abban, hogy gyermekeik életét titokban tartják, de amikor Reynolds megkapta a csillagát a Hollywood Walk of Fame-en (Hollywoodi hírességek sétányán), a tömeg és a közönség ámulatba esett, amikor a pár gyermekei különleges és ritka nyilvános megjelenést tettek Lively mellett. Különleges esemény és mérföldkő volt ez a pár számára, amit az egész családdal együtt ünnepeltek.

Még az egyszerű születésnapi jókívánságok is viccekké válnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Reynolds (@vancityreynolds) által megosztott bejegyzés

A pár a közösségi médiában könnyed viccelődésekkel folytatta boldogságuk terjesztését. Amikor felesége októberben a születésnapját ünnepelte, Reynolds egy fotót posztolt kettejükről, de felesége arcát kivágta, és csak az ő arca volt látható a következő felirattal: „Boldog születésnapot a csodálatos feleségemnek”. A pár egyszerűen csak piszkálódik és viccelődik egymással, miközben folytatják közös, gyümölcsöző útjukat.

Nem hagyják, hogy a sűrű időbeosztásuk elválassza őket egymástól.

Amikor bármilyen forgatásra kell menniük, láthatóan nem hajlandóak külön lenni egymástól, így inkább felváltva csinálják.
„Próbálok jelen lenni, amennyire csak tudok. Én és a feleségem is forgatunk, sokat utazunk, de próbálunk mindenhova együtt menni. Szerintem ez a legjobb része a dolognak, mert így nem töltünk sok időt külön” – mondta Reynolds. Ezáltal mindkettőjüknek egyformán jut idő a gyerekeikre, és erősíti a köztük lévő köteléket.

Őszinte szeretettel minden lehetséges, és Reynolds megosztotta a feleségével való hosszú házasság titkát is: „Együtt fejlődünk. Tanulunk egymástól. Szóval igen, szerencsés vagyok, hogy ebben van egy cimborám”. Ez a fajta szerelem, ahol egy személyben lelki társra és haverra találsz, a legjobb kombináció egy hosszú távú és boldog kapcsolathoz.

Milyen a te szerelmi történeted? Van közös humorérzéketek a pároddal? Meséld el nekünk a hozzászólásokban.